Masni és a Csillanó Kavicsok Titka

Mese osszefoglalo es gyors navigacio.

Azon a puha, szélcsendes estén Masni a tópart felé sétált. A nap már lebukott a fák mögött, de az ég még világoskékből rózsaszínbe, majd lassan mélylilába fordult. Ilyenkor a tó különösen szép volt — a víz felszíne alig mozdult, mintha hatalmas, fényes üveglap terült volna el a partok között.

Masni azért indult arra, mert Hópihe délután izgatottan mesélte, hogy a nádas mellett különös kavicsok jelentek meg. Olyanok, amelyek még alkonyat után is fénylettek.

Amikor Masni leért a partra, Hópihe már ott várta. Mellette Kócos guggolt a homokban, és annyira közel hajolt a földhöz, hogy az orra majdnem hozzáért az egyik kőhöz.

— Megjöttél — mondta Hópihe. — Nézd csak.

Masni lehajolt.

A part mentén apró, sima kavicsok hevertek — de ezek nem közönséges tóparti kövek voltak. Mindegyik belsejében halvány fény derengett, mintha holdfény szorult volna beléjük. Amikor a víz felől hűvös fuvallat érkezett, a kavicsok egy pillanatra erősebben felragyogtak.

— Még sosem láttam ilyet — mondta Masni.

— Én sem — felelte Hópihe. — És van valami még különösebb.

Kócos felugrott.

— Este képeket mutatnak!

— Képeket? — kérdezte Masni.

— Igen! — bólogatott Kócos. — Tegnap, amikor már majdnem sötét volt, az egyik kavics fényétől a vízen megjelent egy pici csónak képe. Először azt hittem, csak képzelődöm, de aztán eltűnt.

Masni elgondolkodva nézte a kavicsokat.

— Akkor meg kell várnunk, amíg újra sötétebb lesz.

Leültek a parton. A nádas halk susogással ringott, a békák távolról kuruttyoltak, a víz fölött pedig egy-egy szitakötő suhant el. Ahogy az ég egyre sötétebb lett, a kavicsok fénye is erősödni kezdett.

Egyszer csak az egyik kavicsból vékony ezüstös sugár nyúlt a víz felé.

A tó felszínén halvány kép remegett elő.

Egy kis csónak — régi formájú, keskeny, kék peremmel és fehér oldallal. A képe lassan ringatózott a vízen, majd eltűnt. Ekkor egy másik kavics fénylett fel, és egy nádsziget képe jelent meg. Utána egy harmadik kavicsból egy görbe fűzfa körvonala rajzolódott a vízre.

Hópihe nagyot pislogott.

— Mintha valamit mutatnának.

— Nem véletlen képek ezek — bólintott Masni. — Szerintem útvonal.

Kócos azonnal izgatott lett.

— Egy titkos útvonal!

Masni közelebb húzott három kavicsot egymás mellé.

— Először a csónak. Aztán a nádsziget. Aztán a görbe fűzfa. Mintha valaki képek segítségével akarna beszélni velünk.

Hópihe körbenézett a tavon.

— De ki?

A válasz nem váratott sokáig. A nádas mögül halk csobbanás hallatszott, majd előbújt egy öreg teknős, akit a környéken csak Tóbiás bácsinak hívtak. Lassan mozgott, de mindent észrevett, ami a tónál történt.

— Látom, ti is felfedeztétek a csillanó kavicsokat — mondta rekedtes, nyugodt hangon.

— Tudod, mik ezek? — kérdezte Masni.

Tóbiás bácsi bólintott.

— Régen, még mielőtt ti megszülettetek volna, volt a tavon egy kis csónak. Nem halászcsónak volt és nem munkacsónak, hanem afféle segítő csónak. Aki eltévedt a ködben, annak megmutatta az utat hazafelé. De egy nagy viharos éjszakán eltűnt.

— És sosem került elő? — kérdezte Hópihe.

— Nem — mondta Tóbiás bácsi. — Csak a története maradt meg. A tó néha sokáig őrzi azt, amit szeretett.

Masni újra a kavicsokra nézett.

— Akkor ezek talán azért mutatják a képeket, mert a csónak még itt van valahol.

— Vagy haza akar jönni — tette hozzá Kócos.

Tóbiás bácsi lassan bólintott.

— Ez bizony lehet.

Masni felállt.

— Akkor követnünk kell a jeleket.

— De hogyan? — kérdezte Hópihe. — Nincs csónakunk.

Tóbiás bácsi a tó egyik csendes öble felé intett.

— Van ott egy régi ladik, amit néha a nádvágók használnak. Elbír benneteket. Én megmondom, hol találjátok.

Nem sokkal később már ott ültek a kis ladikban. Masni elöl figyelte a vizet, Hópihe óvatosan evezett, Kócos pedig a kavicsokat tartotta egy kosárban. Minden alkalommal, amikor egy kavics felragyogott, újabb kép jelent meg a vízen, és ők arra fordították a ladikot.

— A nádsziget felé — mondta Masni.

— Most balra, a fűzfa irányába — tette hozzá Hópihe.

— Most pedig a két nagy kő között! — szólt Kócos.

A tó belseje csendesebb volt, mint a part. A víz mélyen sötétlett alattuk, a nád közül néha halk nesz hallatszott, a csillagok pedig már tükröződni kezdtek a felszínen. Egyszer csak a ladik valamihez finoman hozzáért.

Hópihe megállította az evezőt.

— Mi volt ez?

Masni lehajolt, és félrehúzott néhány vízinövényt. Alatta egy régi, félig elsüllyedt kis csónak rejtőzött — kék peremmel és fehér oldallal. Pont olyan, mint a kavicsok képein.

— Megtaláltuk — suttogta Masni.

A kis csónak ferdén akadt be a nád és egy víz alá bukott ág közé. Nem tört össze, csak beszorult, és az évek során ránőttek a vízinövények.

— Ki kell szabadítanunk — mondta Hópihe.

Nem volt könnyű. Masni óvatosan félrehúzta a nádat, Hópihe az evező nyelével próbálta arrébb tolni az ágat, Kócos pedig minden erejével tépdeste a rátekeredett hínárt. A ladik többször megbillent — de végül a régi csónak egy nagy loccsanással kiszabadult.

Abban a pillanatban a kosárban fekvő kavicsok mind egyszerre felragyogtak.

A tó felszínén ezüstös fénycsík jelent meg, egyenesen a part felé.

— Ez már a hazavezető út — mondta Masni.

Lassan a fénycsík mentén vontatták a kis csónakot vissza a parthoz. Tóbiás bácsi már ott várta őket. Amikor meglátta a régi csónakot, elérzékenyülve elmosolyodott.

— Hát mégis hazatalált.

Masni gyengéden végigsimította a csónak oldalát.

— A kavicsok segítettek neki.

— Nemcsak neki — mondta Tóbiás bácsi. — Nektek is megmutatták, hogy a tó emlékszik arra, ami fontos volt neki.

Amikor a csónakot biztonságban a partra húzták, a csillanó kavicsok fénye lassan halványodni kezdett. Már nem vetítettek képeket a vízre — csak nyugodtan, elégedetten pihentek a homokban.

Hópihe leült melléjük.

— Azt hiszem, befejezték a dolgukat.

— Igen — bólintott Masni. — Addig világítottak, amíg szükség volt rájuk.

Kócos boldogan nézett a partra húzott kis csónakra.

— Jó érzés, amikor valaki végre hazaér.

A tó fölött ekkor lágy szél suhant végig, és a víz tükrén hosszú ezüst csillogás futott végig — mintha maga a tó is mosolyogna.

Aznap este Masni sokáig maradt a parton. Nézte a nyugodt vizet és a csónakot, amely végre újra otthon volt.

Szereplok: Masni

Kategoria: Altato  |  Vissza a Mesetarba