Masni és a csúszós kövek próbája

Mese osszefoglalo es gyors navigacio.

Masni és Hópihe épp az erdőt és a napfényes tisztásokat összekötő, kanyargós ösvényen sétáltak, amikor furcsa csörömpölésre lettek figyelmesek. A zaj egyenesen a patak felől érkezett, és hol úgy hangzott, mintha valaki teli torokból kacagna, hol pedig úgy, mintha kétségbeesetten sopánkodna.

– Mintha valaki edényeket dobálna a vízbe – suttogta Hópihe, és a füle is megrezzent.

Masni megtorpant, és hegyezni kezdte a fülét. A hangnak furcsa, ismétlődő ritmusa volt: egy kis csusszanás, egy tompa koccanás, majd egy elnyújtott „jaj”.

– Menjünk közelebb, de nagyon óvatosan! – mondta Masni. – A patakparti köveken ilyenkor mindig csúszós a moha.

Amikor a vízparthoz értek, rögtön meglátták Kacagós Békát. A békát, aki most épp egyáltalán nem kacagott. Egy apró, fonott kosár lógott a sűrű nádszálak között, vészesen megdőlve, félig már a rohanó víz fölé csúszva. A kosárban papírlapok pihentek, gondosan spárgával összekötve.

Kacagós Béka szép, kerek és élénkzöld volt, a széles mosolyát pedig általában már tisztes távolból is észre lehetett venni. A nádas szélén lakott, és messze földön arról volt híres, hogy hatalmasakat nevet, ugrándozva meséli a tréfákat, és minden helyzetben meglátja a játékot. Most viszont olyan feszülten és komolyan meredt a billegő kosárra, mintha élete legfontosabb ugrására készülne.

– Jaj, jaj, jaj! – panaszkodott, és a mellső lábával a fejéhez kapott. – Csak kitettem a leveleimet a napra, hogy megszáradjanak, erre a kosár szépen lecsúszott! Ha beleesik a patakba, mindenem elázik. Ráadásul abban a csomagban van a legeslegjobb viccem is!

Masni közelebb lépett, de nagyon figyelt, hová teszi a lábát a nedves köveken.

– Segítünk! – biztatta a békát. – Hópihe, tartsd meg a tarisznyámat, hátha szükségünk lesz a zsinórjára kötél gyanánt! És ha érzed, hogy csúszik a kő, inkább azonnal lépj vissza!

Hópihe már nyúlt is a táskáért, és a tettek mezejére lépett.

– Megfogom! – kiáltotta, és egyetlen vakmerő ugrással a legnagyobb, part menti kőre szökkent.

Csakhogy a követ vastag, vizes moharéteg borította. Hópihe talpa abban a pillanatban megcsúszott, és a lendülettől majdnem egyenesen a jéghideg vízbe pottyant. Masni villámgyorsan utánakapott, és az utolsó pillanatban épphogy el tudta csípni a barátja fülét, visszarántva őt a biztonságos partra.

– Hű! – lihegte Hópihe, miközben a szívéhez kapott. – Oké, beismerem, ez nem volt valami jó ötlet. Most már tényleg lelassítok.

Kacagós Béka kétségbeesetten pislogott rájuk.

– Ha nem sietünk, a kosár végleg lecsúszik! – brekegte aggódva.

Első próbálkozásként Masni megpróbálta a tarisznya hosszú zsinórját a kosár füléhez dobni, mintha csak lasszót vetne. A zsinór azonban újra meg újra fennakadt a sűrű nádszálakon. Egyszer még Masni kezéből is kicsúszott a vége, és egyenesen a sekély vízbe pottyant. Hópihe gyorsan kihalászta, de közben ismét megcsúszott és csak nagy nehezen, a karjával kalimpálva tudta megtartani az egyensúlyát.

– Ez így nem fog menni – rázta meg a fejét Masni, és a homlokát ráncolta. – Két baj is van: egyrészt folyton csúszkálunk, másrészt a sűrű nád mindig visszahúzza a zsinórt.

Ekkor a magas fák lombkoronája felől egy mély, nyugodt „hu-hú” hang ütötte meg a fülüket. Pirkadatőr érkezett meg hozzájuk.

Pirkadatőr egy hatalmas, tekintélyt parancsoló bagoly volt, bölcs, sárgás szemekkel. Rézvörös és barna tollazata úgy hullámzott rajta, mintha csak egy ősöreg, varázslatos könyv lapjai lapozódtak volna a szélben. Képes volt olyan mozdulatlanul és némán figyelni, hogy a jelenlététől még az erdei szellő is elcsendesedett. A hajnalok őreként ismerték a vidéken: a Jégvirág-kert környékén vigyázta a rendet, és mindig a türelem művészetére tanította azokat, akik túlságosan is kapkodtak. Most is épp „szolgálatban” volt – szokásos ellenőrző körútját járta az erdőben, és azonnal segített, ha bajt szimatolt.

– A legkisebb mozdulat is számít ezeken a csúszós köveken – szólalt meg mély, búgó hangján. – Ne magát a kosarat akarjátok elkapni. Előbb teremtsétek meg a biztonságos utat! A sietség itt most a legnagyobb csapda.

– De hogyan csináljuk? – kérdezte Hópihe tanácstalanul, miközben a füle is lekonyult.

Pirkadatőr egy szárnycsapással a parton heverő, vastag és hosszú, száraz ágra bökött.

– Használjátok azt az ágat. Hópihe a kövön egyensúlyozva az ággal közelebb húzza a kosarat és utána Masni már rá tudja dobni a zsinórt.

A második próbálkozásnak már e bölcs tanács alapján futottak neki. Masni két lábbal, stabilan megvetette a lábát a szárazföldön, a tarisznya zsinórját pedig szorosan a csuklójára tekerte, hogy véletlenül se csússzon ki a markából. Hópihe közben óvatos, apró lépésekkel, a súlypontjára figyelve helyezkedett el a mohás kövön, majd megfogta az ágat.

– Most! – adta ki a jelt Masni.

Hópihe az ág végével nagyon óvatosan a billegő kosár füle alá nyúlt, és lassan, milliméterről milliméterre a part felé tolta. Amikor elég közel ért, Masni egy finom, pontos mozdulattal rádobta a zsinórt a kosár fülére. Hópihe a bot segítségével közelebb húzta a zsinór másik végét, aztán gyorsan megragadta. Amikor megvolt a biztos fogás, együtt, hangosan számolva kezdték el húzni.

– Egy… kettő… három!

A kosár engedelmesen kicsusszant a nádak öleléséből, és egy puha huppanással landolt a biztonságos parton. Kacagós Béka megkönnyebbülésében akkorát nevetett, hogy a közeli nádszálak is beleremegtek a jókedvébe.

– Na, ez már igazán mesteri mentés volt! – kuruttyolta vidáman, és hálásan hajolt meg előttük. – Nagyon köszönöm nektek! Cserébe azonnal elmesélem azt a fergeteges viccet is, amit az előbb megmentettetek a hullámoktól!

Hópihe fellélegzett, és barátian megpaskolta Masni vállát.

– Még jó, hogy nem rohantunk újra fejjel a falnak – mondta mosolyogva. – Nagyon is kellett az a második, okosabb próbálkozás. És… köszi, hogy az előbb elkaptad a fülemet!

Masni is elmosolyodott, miközben a száraz ágra támaszkodott.

Kacagós Béka végül beváltotta az ígéretét, és tényleg elmesélte a megmentett viccet. Nem volt különösebben hosszú történet, de pont elég mulatságos volt ahhoz, hogy Hópihe még a csúszós kövektől való ijedségét is jólesően kinevesse magából. Masni pedig elégedetten bólintott a napfényben: aznap nem csupán egy kosárnyi papírt, hanem a kacagást és a jókedvet is sikerült megmenteniük.

Szereplok: Masni

Kategoria: Altato  |  Vissza a Mesetarba