Masni és a lámpások ösvénye

Mese osszefoglalo es gyors navigacio.

Azon a hűvös, tiszta hajnalon Masni szokatlan fényre ébredt. Nem erős napfény volt, és nem is holdvilág — az ablakán át apró, aranyos derengés szűrődött be, mintha odakint sok-sok pici mécses lebegne a kert fölött. Masni gyorsan felült az ágyában, megigazította a piros masnit a fülén, és az ablakhoz szaladt.

A kert végében, az ösvény fölött valóban kis fények pislákoltak.

Nem voltak nagyobbak egy diónál, mégis tisztán ragyogtak a reggeli szürkületben. Némelyik alacsonyan lebegett a bokrok fölött, mások finoman ringatóztak a fűszálak közelében, mintha valami láthatatlan fonál tartotta volna őket.

— Nahát — suttogta Masni.

Gyorsan felöltözött, a vállára vette a barna oldaltáskáját, és kisietett a kertbe. A kapunál már Hópihe állt, kissé kipirultan, mintha ő is sietve indult volna el otthonról.

— Te is láttad? — kérdezte.

— Igen — bólintott Masni. — Olyanok, mint apró lámpások.

Mögöttük kis zörgés hallatszott, és a bokor alól előbújt Kócos is — a tüskéin ezúttal egy szalagdarab akadt fenn, amit nyilván útközben szedett össze.

— Már a rét szélén is vannak ilyenek! — mondta izgatottan. — És szerintem valahová vezetnek.

Masni újra a lebegő fényekre nézett. Valóban úgy sorakoztak, mint valami különös ösvény jelzői.

— Akkor nézzük meg, hová.

A három barát elindult a fények nyomában. Az ösvény a megszokott réti út felé vezetett, de most egészen másnak látszott. A halványan pislákoló lámpások miatt minden bokor és fűcsomó titokzatosabbnak tűnt, a hajnali pára pedig olyan puhán ült a mezőn, mintha felhődarabok pihentek volna a földön.

Ahogy haladtak, észrevették, hogy az ösvény mellett itt-ott kisebb zűrzavar látszik. Egy felborult makkoskosár a mogyoróbokor alatt. Egy elszabadult kék szalag a fűben. Egy kis kézikocsi nyoma a sárban, amely aztán hirtelen eltűnt.

— Szerintem valaki bajba került — szólalt meg Masni.

A lámpások most a rét széléről befordultak az erdő keskenyebb ösvénye felé. Ott már hűvösebb volt a levegő, és az ágak között kevesebb fény szűrődött át. A pislákoló kis lámpások nélkül alig láttak volna valamit.

Egyszer csak halk hüppögés ütötte meg a fülüket.

— Hallottátok? — kérdezte Masni.

— Igen — felelte Hópihe.

A hang egy sűrű kökénybokor mögül jött. Amikor közelebb mentek, meglátták Pöttömöt, a kis mezei egeret.

— Pöttöm, mi történt? — kérdezte Masni, és leguggolt mellé.

A kisegér felnézett, és remegő hangon válaszolt:

— Nagymamámnak vittem reggelit — makkos kenyeret és szederlekvárt. De amikor még sötét volt, letértem az ösvényről, mert azt hittem, rövidebb úton megyek. Aztán eltévedtem, megbotlottam, és minden kiborult a kosárból. Azóta nem találom az utat se hozzá, se vissza.

Kócos rögtön a földet kezdte vizsgálni.

— Akkor a felborult kosár biztos a tied volt.

Pöttöm bólintott.

— Igen. És a kék szalag is az enyém — a kosár fülére kötöttem, hogy szebb legyen.

Masni körbenézett a lebegő lámpások között. Most már biztos volt benne, hogy nem véletlenül jelentek meg.

— Ezek a fények segítettek megtalálni Téged és szerintem haza is tudnak vezetni — mondta.

Pöttöm nagyot pislogott.

— Engem?

— Téged — mondta Masni. — De lehet, hogy előbb valami mást kell megoldanunk.

Hópihe ekkor lehajolt a bokor tövéhez.

— Nézzétek csak.

A földön, nem messze Pöttöm lábától, egy kis üvegcsupor feküdt az oldalán. A teteje lecsúszott róla, és a benne maradt lekvár egy része rácsöpögött egy hangyaboly szélére — emiatt a hangyák összevissza szaladgáltak, és kusza sorokban próbálták menteni a morzsákat és leveleket.

— Talán ez az egyik baj — mondta Hópihe. — A hangyák útja teljesen összekeveredett.

— Előbb segítsünk rendet tenni — bólintott Masni.

A három barát munkához látott. Hópihe óvatosan felemelte a csuprot, hogy ne folyjon ki több lekvár. Masni egy nagy levéllel finoman letörölte a hangyaboly széléről a ragacsos foltot. Kócos apró gallyakból és fűszálakból kis kerülőutat épített, hogy a hangyák újra rendben tudjanak közlekedni.

Nem volt könnyű — a hangyák nagyon sürögtek-forogtak, Pöttöm pedig annyira izgult, hogy kétszer majdnem újra felborította a kosarat.

— Semmi baj — mondta neki Masni. — Lassan. Most már jó úton járunk.

Amikor a hangyák sora újra rendeződni kezdett, újabb lámpások ragyogtak fel, egyesével, először halványan, majd egyre erősebben.

— Most már mutatják az utat hazafelé — mondta Kócos.

Követték a fényeket egy keskeny, mohás ösvényen, amelyet Pöttöm korábban észre sem vett volna. A kis lámpások hol alacsonyabban, hol magasabban lebegtek — éppen úgy, hogy mindig tudják, merre kell lépni. Az egyik nagy gyökér előtt többen megálltak, és sűrűbben kezdtek pislákolni, mintha figyelmeztetnének.

— Óvatosan — szólt Masni. — Itt könnyű megbotlani.

Nem sokkal később az ösvény egy kis tisztásra nyílt. Szélén apró kunyhó állt, előtte kövirózsák és menta nőtt cserépben. Az ajtóban egy ősz bundájú, kedves szemű egérke toporgott aggodalmasan.

— Pöttöm! — kiáltotta.

— Nagymama! — visította örömében a kisegér, és már szaladt is hozzá.

Az öreg egérke szorosan megölelte.

— Már azt hittem, valami bajod esett.

Pöttöm lesütötte a szemét.

— Eltévedtem. És a reggelit is kiborítottam.

— Az nem baj — mondta a nagymama, és megsimogatta a fejét. — Az a fontos, hogy megkerültél.

Masniék mosolyogva nézték őket. Ekkor a kis lámpások lassan a kunyhó fölé emelkedtek, majd egyenként halványodni kezdtek.

— Hová tűnnek? — kérdezte Hópihe.

A nagymama felnézett.

— Ezek a hajnali lámpások — mondta csendesen. — Régi erdei fények. Csak akkor jelennek meg, ha valaki a sötétben nem találja az utat, de közben jó szándékkal jár. Nem mindenki látja őket — csak az, aki segíteni akar.

Kócos csodálattal nézett az utolsó pislákoló fényre.

— Akkor ma nekünk is üzentek.

— Igen — bólintott Masni. — Hogy néha a legkisebb fények mutatják a legfontosabb utat.

A nagymama beinvitálta őket egy kis mentateára és friss magkenyérre. Mire újra kiléptek a kunyhó elé, a lámpások már teljesen eltűntek, és a reggeli napfény vette át a helyüket az ösvény fölött.

Hazafelé Masni még egyszer visszanézett az erdő felé. Már semmi különöset nem látott - csak a megszokott bokrokat és fákat.

Szereplok: Masni

Kategoria: Altato  |  Vissza a Mesetarba