Masni és a rejtett Szivárvány Barlang

Mese osszefoglalo es gyors navigacio.

Egy verőfényes reggelen Süti kutyus olyan izgatottan viharzott be a tisztásra, mintha legalábbis egy guruló sajtot kergetne.

– Vau! Vau-vau! – zengett az erdő az örömétől.

Masni azonnal felkapta a fejét, és félretette a reggeli teáját.

– Halljátok? Ez a félreismerhetetlen „találtam valami rendkívülit” vakkantása!

Süti büszkén állt meg előttük, és a mancsai között egy sárgás, gyűrött papírdarabot őrzött. Virágfül óvatosan, mint valami törékeny kincset, kisimította a lapot az asztalon.

– Ez egy térkép… vagyis inkább egy térkép darabkája – állapította meg, miközben a szemüvege mögül fürkészte a vonalakat.

Hópihe már a levegőben ugrándozott örömében.

– Kincskeresés! Valódi kincskeresés!

Bundás is közelebb hajolt, és komoly képpel vizsgálta a rajzot.

– Nézzétek azt a meredek vonalat… az ott egy hegyoldal. És egy barlang bejárata.

Masni szeme izgatottan csillant meg.

– Lehet, hogy egy elfeledett világba vezet – suttogta. – Induljunk, nézzük meg, hová hív minket Süti lelete!

Az ösvény, amelyre rátértek, sokkal meredekebb volt, mint bármi, amit eddig bejártak. A lábuk alatt néha megcsúszott a kavics, a szél pedig titokzatosan fütyült a sziklák között, mintha egy régi dalt próbálna elénekelni.

– Lassan, csak óvatosan! – intette nyugalomra a csapatot Virágfül. – Itt minden kőnek lelke van.

Hópihe, aki pillekönnyű volt, messze előreszaladt.

– Nézzétek! Ott, a nagy sziklában! Egy nyíl!

A szürke sziklafalon valóban egy apró repedés tátongott, éppen olyan alakú, mint amit a térképen láttak. Mintha a hegy maga hívná be őket a gyomrába. Bundás férfiasan előrelépett.

– Majd én megnézem, biztonságos-e.

Óvatosan bekukucskáltak a résen. Odabent sötétség helyett valami egészen más fogadta őket: halvány, ezer színben játszó fény derengett a mélyből.

– Ez… ez egyszerűen gyönyörű – suttogta Masni.

Ahogy beljebb léptek, halk csepegést hallottak. A barlang faláról kristálytiszta vízcseppek hullottak alá, és minden egyes csepp szivárványszínben tündökölt, ahogy megcsillant rajta a benti fény. A térképdarab egy különös jelet mutatott a barlang falán. Masni odalépett, és ujjhegyével megérintette a hideg, faragott követ. De nem történt semmi.

Bundás megpróbálkozott a saját módszerével: izmait megfeszítve erősebben megnyomta a követ. A kő megmozdult, halkan megcsikordult… de aztán konokul visszacsúszott a helyére. Hópihe következett. Megpróbálta elforgatni a sziklát, hátha ez a nyitja. A kő koppant egyet, ám ekkor a barlang falán táncoló színes fények halványulni kezdtek.

– Ó, ne! – ijedt meg Hópihe, és azonnal elkapta a kezét.

– Álljunk meg! – intett Virágfül. – Ezt nem lehet erővel vagy kapkodással megoldani. Valamit alaposan félreértünk.

Süti kutyus halkan nyüszített, és a fal felé bökött az orrával.

– Talán nem egyetlen kőben rejlik a titok – mondta Masni elgondolkodva.

Virágfül megigazította a szemüvegét, és alaposan szemügyre vette a barlang falát.

– Figyeljétek a vízcseppeket! – mutatott felfelé. – Mindig ugyanarra a három pontra hullanak alá a mennyezetről.

A falon valóban három kisebb, különlegesen csillogó kő látszott, amelyeket folyamatosan mosott a szivárványos víz.

– Egyszerre kell megérintenünk őket! – jött rá Masni a megoldásra. – Együtt kell éreznünk a barlang ritmusát.

Bundás odaállt az egyik kőhöz, Hópihe a másikhoz, Masni pedig a harmadikhoz. Virágfül karmesterként figyelt, Süti pedig a barlang közepén ült le, onnan figyelte barátait.

– Most! – kiáltotta Masni.

Hárman, egyszerre, teljes összhangban nyomták meg a köveket. A barlang belseje abban a pillanatban olyan ragyogással telt meg, amit még álmukban sem láttak. A mennyezetről lógó apró kristályok meggyúltak, és a fény hatalmas szivárványként terült szét a falakon. A nagy kőfal lassan, méltóságteljesen elfordult, és mögötte egy titkos üreg nyílt meg. Az üreg mélyén egy apró forrás csobogott. De ez nem hétköznapi víz volt: a felszíne színesen csillogott, mintha minden egyes cseppjében egy-egy apró, saját szivárvány lakna.

– Ez a forrás táplálja a barlang kristályait – suttogta Virágfül ámulva. – Ez adja a barlang életét.

Masni boldogan mosolygott a barátaira.

– Látjátok? Ezért kellett egyszerre, együtt mozdulnunk. A barlang csak azoknak nyílik meg, akik egységben vannak.

Hópihe meghatottan nézett körbe a ragyogó falak között.

– Olyan jó, hogy nem adtuk fel, amikor elsőre nem sikerült.

Bundás elégedetten bólintott.

– Egyedül csak egy követ mozdítottam volna meg, de a szivárványhoz kellettek a ti mancsaitok is.

Süti kutyus örömében egy hatalmasat vakkantott, ami visszhangot vert a barlang falain. A barátok percekig csak csendben álltak a színes fényáradatban. Egyetlen kristályt sem törtek le, egyetlen csepp vizet sem vittek el. Csak hálával a szívükben csodálták a természet rejtett kincsét.

– Ez a hely különleges – mondta végül Masni. – Vigyáznunk kell rá, hogy örökké ilyen maradjon.

Virágfül egy pici, titkos jelzést rajzolt a térkép hátuljára.

– Így mi mindig visszatalálunk, de a barlang titka biztonságban marad a világ elől.

Hópihe még egyszer, utoljára megpördült a szivárványfényben.

– Ez volt életem legszínesebb kalandja!

– És a legcsúszósabb is, azt ne felejtsük el! – tette hozzá nevetve Bundás, miközben majdnem orra esett a mohás köveken.

Mindenki egyszerre kacagott fel, és a vidám hang betöltötte a mély járatokat. Hazafelé menet a nap már lemenőben volt, és a hegyoldal aranyszínben fürdött. Masni boldogan ballagott a barátai mellett, és arra gondolt: minden új hely tanít nekik valami újat.

Szereplok: Masni

Kategoria: Altato  |  Vissza a Mesetarba