Masni és az eltűnt áfonyás kosár

Mese osszefoglalo es gyors navigacio.

A Suttogó Fenyves legszebb tisztásán azon a délutánon valami különleges volt a levegőben. Bundás egy hatalmas, fonott kosárral a mancsában lépett elő a fák közül, és olyan édes, meleg illat terjengett utána — méz és áfonya —, hogy az ember szinte rögtön éhes lett tőle.

Virágfül gondosan leterítette a nagy, piros-fehér kockás pokrócot a puha fűre, Masni pedig vidáman pakolta ki a fakupákat. Süti kutyus annyira örült, hogy csak ugrált körbe-körbe, és a farkát úgy csóválta, mintha le akarna szakadni.

— Ez lesz az erdő legjobb piknikje! — jelentette ki Masni boldogan.

Bundás büszkén egyenesedett ki.

— Egész reggel sütöttem ezeket a mézes-áfonyás korongokat — mondta. — De mielőtt ennénk, mit szólnátok egy kis bújócskához? A mozgástól biztosan még jobban esik majd az uzsonna!

Mindenki rögtön bólintott. Süti kutyus lett a hunyó — becsukta a szemét, és a mancsára hajtotta a fejét. Masni felmászott egy leveles ágra, Virágfül egy páfránybokor mögé bújt, Bundás pedig egy vastag tölgyfa mögé préselte magát — bár a füle hegye sajnos azért kilátszott.

Süti kutyus hangos ugatással indult el keresni, és a bújócska hamar kacagásba fulladt. De amikor kipirulva, jókedvűen visszatértek a pokróchoz, Virágfül hirtelen megállt.

— Jaj! Hol van a kosár?!

Mindenki odarohant. A pokróc közepén csak üresség tátongott — a sütemények eltűntek.

— Valaki elvitte — mondta Masni, és körülnézett a tisztáson. — De ki?

Virágfül a nedves földre mutatott.

— Nézzétek! Kis sáros mancsnyomok — egyenesen a mogyoróbokrok felé.

Süti kutyus már szaladt is. Belecsippentett a levegőbe, morgott egyet, és elindult a nyomokon. A barátok szorosan mögötte mentek, átbújva a lehajló ágak alatt.

Nem kellett messzire menniük.

A bokrok mögött, egy kis eldugott tisztáson ott kucorgott a tettes. Egy bozontos farkú, fekete álarcos mosómedve — Kormos. Ő nemrég költözött az erdő túlsó végére, és még senkit sem ismert a környéken. Éppen arra készült, hogy beleharapjon az első mézes korongba, amikor Masni kilépett a lombok közül.

— Hé! Az a mi kosarunk! — szólt határozottan.

Kormos ijedten összerezzent, és a sütemény visszahullott a kosárba. Lesütötte a szemét, és az arca szinte beleolvadt a vastag bundájába.

— Én… nagyon sajnálom — hebegte. — Olyan finom illata volt. És láttam, milyen jól szórakoztok. Nekem nincsenek barátaim, akikkel játszhatnék, és a hasam is nagyon korgott. Csak meg akartam kóstolni.

Virágfül szíve azonnal megesett rajta. De Bundás komolyan rázta a fejét.

— Értjük, hogy éhes voltál, és hogy magányos vagy. De szó nélkül elvenni mások dolgát — az bizony lopás. Ezt nem szabad, még akkor sem, ha nagyon korog a gyomrod.

— Így van — bólintott Masni. — Ennek következménye van. Nem eheted meg a süteményt csak úgy, mintha mi sem történt volna. Ha velünk szeretnél piknikezni, előbb jóvá kell tenned a hibádat.

Kormos bűnbánóan bólintott, és letörölt egy kis könnycseppet az orra hegyéről.

— Bármit megteszek. Mit kell csinálnom?

— Először is, segítesz Bundásnak vizet hozni a sziklaforrásról, mert a nagy ijedtségben az ivóvizet elfelejtettük kikészíteni. Aztán pedig letakarítod a kosárról a sárfoltokat a pataknál.

Kormos azonnal munkához látott. Szorgalmasan cipelte a nehéz vizeskancsót, majd a pataknál egy puha lapulevéllel fényesre dörzsölte a kosarat. A mancsai elfáradtak, és meg is izzadt egy kicsit — de egyetlen pillanatra sem állt meg, mert tudta, hogy hibázott, és helyre akarta hozni.

Amikor végzett, félénken megállt a pokróc szélénél.

— Kész vagyok. Még egyszer bocsánatot kérek. Most már elmegyek.

— Hová mennél? — mosolyodott el Bundás, és egy mézes-áfonyás korongot nyújtott felé. — Dolgoztál, és vállaltad a következményeket. Most már a mi vendégünk vagy!

Virágfül helyet csinált neki maga mellett, Süti kutyus pedig boldogan megnyalta az orrát. Kormos beleharapott élete legfinomabb süteményébe.

Szereplok: Masni

Kategoria: Altato  |  Vissza a Mesetarba